Nagy nap ez a mai, legalábbis abban az értelemben, hogy miután néhány hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy új hobbit választok és veszek egy varrógépet, ma végre megnyitottam a webáruházamat is az Etsy oldalán.
Na de mivel ez az egész sztori, nem csupán a kutyás cuccokról szól, hanem ahogyan a logó is mutatja, sokkal inkább egy életstílusról és állatok jólétéről, arra gondoltam, hogy nem ártana egy blog sem… és akkor már egy kis bevezetés, bemutatkozás is kellene ide.
Szóval ha nagyon visszaugrok az időben, akkor valahol ott kezdődik ez a történet, amikor megszülettem. Kislány létemre nem születtem kisangyalnak (bár az állatokat mindig is nagyon szerettem), így drága dédnagymamának – aki úgy általában vigyázott rám, amíg a szülők dolgoztak – nem kevés baja lehetett velem. Szerencsére ő nem csak varrónő, de egy nagyon okos asszony is volt, így úgy oldotta meg a helyzetet, hogy megtanított engem is varrni. Ez annyit jelentett, hogy rosszalkodás helyett neki segítettem és azon évek alatt, amíg felcseperedtem, egészen jól ellestem tőle a szabás-varrás fortélyait. Ennek aztán iskolás korom, majd felnőtt korom jelentősebb részében (egészen néhány hónappal ezelőttig) gyakorlatilag semmilyen hasznát nem vettem, de talán még eszembe sem jutott a varrás, holott a 2000-es évek elején, amikor hazaköltöztem Olaszországból, közel három évig dolgoztam a Benetton Group, akkor még Magyarországon működő varrodáival.
A gyermekkorom kapcsán egyébként fontos megemlítenem, hogy a család másik ágáról származó nagyszüleim vidéki parasztemberek voltak, így amikor nem dédnagymamám mellett tevékenykedtem, akkor vidéken, hegyek között töltöttem az időmet. Ez volt ám a csodás gyermekkor! Megismerkedtem a természet szépségeivel, az erdő, mező virágaival és gyógynövényeivel, a csendesen csordogáló hegyi patak élőlényeivel és nem utolsósorban a ház körüli állatokkal, akik a legjobb barátaim voltak. Még biztonságosan járni is egy kutya tanított meg…
Persze miután elkezdtem felnőni, már rájuk sem gondoltam túl sokat, élveztem a nagyvilág nyújtotta élet látszólagos örömeit…
Néhány éve aztán meglepő dolog történt: éppen azon gondolkoztam, hogy világkörüli útra indulok, de legalábbis visszaköltözöm Olaszországba, amikor ajándékba kaptam első magyar agaramat, Csipkét, akibe gyakorlatilag első látásra beleszerettem (később kaptam egy másikat is, Nimródot). Magával ragadott az agarak kifinomultsága, érzékenysége és kecsessége, majd pedig magukkal ragadtak azok a hagyományok és nemzeti értékek, amelyek ehhez az állathoz kötődnek. A külföldi utazás helyett tehát egy csodálatos utazás kezdődött az agarászat és a magyar hagyományok világában.
Egyre több rendezvényre jártam el és egyre több különleges emberrel ismerkedtem meg, illetve egyre jobban kezdtem megismerni a hazai kutyás élet jellegzetességeit. Később, a kezdeti csodák mellett, egyre jobban kezdtem látni a szomorú dolgokat, így például azt, hogy nemzeti kutyafajtáink jelentős része gyakorlatilag a kihalás szélén áll (beleértve a magyar agarat is); a kutyatartók egy bizonyos csoportja nem csak a felelős kutyatartás fogalmát nem ismeri, de azzal sincs tisztában, hogy alapjában véve milyen állat a kutya, stb, stb …
Mindezek mellett sajnos arra is rá kellett döbbenjek, miután kutyasétáltatás közben többször is inzultáltak, illetve fizikailag bántalmaztak, hogy az az elképzelésem sem állja meg a helyét, mely szerint „minden kutyás jófej”... :(
Szóval röviden összefoglalva ilyen és hasonló előzmények vezettek odáig, hogy a tavalyi év végére megszülethessen a saját életfilozófiám, az „All you need: Peace & Love & Dogs” és, mert annyi sok érdekes dologgal találkozom, illetve komolyan gondolom, hogy elő szeretném mozdítani a hazai állatjólét helyzetét, most életre hívom ezt a blogot is.
Lesz itt minden: hosszabb-rövidebb gondolataim; idézetek, inspirációk, viccek és szösszenetek; jó tanácsok kutyatartáshoz tőlem és másoktól; bemutatom majd az új termékeimet és mutatok pillanatképeket az életemből és a kutyák világából és megköszönöm, ha írsz, kommentesz, kérdezel. :)
Szeretettel,
Koritár Mia Henriett
